Karácsonyi kaland a cirkuszban


https://felvidek.ma/2018/12/karacsonyi-kaland-a-cirkuszban

Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma

Advent beköszöntével a kulturális intézmények mindenütt karácsonyi programokat kínálnak az érdeklődőket.  Így van ez a Fővárosi Nagycirkuszban is, ahol a „Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban” című előadással várják a nagyérdemű közönséget.

Az előadás az egész családnak szól, a gyerekektől a szülőkön át a nagyszülőkig bezáróan, korosztálytól függetlenül mindenki számára. Egy varázslatos történet bontakozik ki a közönség előtt, mindez a legkáprázatosabb cirkuszi attrakciók segítségével.

Erre az előadásra szervezett harminctagú közönséget Smidt Veronika szőgyéni könyvtáros, a legkisebbek részére, szüleik, nagyszüleik kíséretében, akik advent harmadik vasárnapján a kora estébe nyúló előadásának részesei voltak.

„A karácsony a szeretet ünnepe, amit családunk, barátaink, szeretteink körében töltünk – amikor időt szakítunk a számunkra fontos emberekre. A törődés és az egymásra való odafigyelés ünnepe. Felgyorsult világunkban azonban hajlamosak vagyunk arra, hogy az ajándék értékét a ráfordított pénz mértékében mérjük, amit kapkodva veszünk meg és adunk át, anélkül, hogy megadnánk a módját.

Ez az, amivel a Szikramanók, ezek az apró, csintalan teremtmények egyáltalán nincsenek kibékülve. El is határozzák, hogy megleckéztetik az embereket, és megtanítják őket újra a karácsony igazi szellemére. Így hát eldugják az ajándékokat, és addig vissza sem adják őket, amíg azt nem látják, hogy a nagy keresés közepette az emberek újra fel nem fedezik a karácsony valódi értékét.” – olvashatjuk a Szikramanók műsorfüzetében.

A porondon mesével kezdődik a kaland: Egyszer volt, hol nem volt, túl a komor hegyeken, túl a visszhangos szakadékokon, túl a jegesmedvék lakta hóbuckákon, túl a csillagfényben vakító végtelen hómezőkön, túl a hihetőn és a hihetetlenen, de még a föld szélét borító áthatolhatatlan ködökön innen él a karácsony Szelleme. Ő az, aki elküldi a Szikramanókat a világba, hogy vizsgálják meg, ki hogyan készül a karácsonyra.

Ha egy gyerek vagy felnőtt elfelejtené, miről is szól a karácsony ünnepe, a Szikramanók elcsenik az ajándékokat, és csak akkor adják vissza azokat, míg azt nem érzik, hogy valakinek a szíve felengedett, és újra meg nem tanult figyelni szeretteire.

Mindegyik produkció egy fontos tanulságot mesél el, mely nemcsak a karácsony értékeire tanít, de arra is, hogy a mindennapi életünkben is becsüljük meg egymást. Szeretet, egyensúly, bizalom, odafigyelés, törődés, csapatmunka, vagyis a család: ezek a fogalmak kísérik végig az előadást, bízva abban, hogy mindez előkészíti a nézők szívét a karácsony ünnepére.

Az előadáson a világ minden tájáról érkezett artisták lépnek fel, és szenzációs számaikkal nyűgözik le a közönséget. Kínai lengőrúd, magasdrót, levegő-, zsonglőr-, dobzsonglőr-, valamint tollaslabda, egykerekű és deszkaszám várják a nézőket. A manézsban masztiffok és hófehér tigrisek lépnek fel, hogy az emberek és az állatok békés együttélésére tanítsák az érdeklődőket. Mindezt pedig egy fergeteges bohócszám kíséri!

Sok izgalmas kaland és élmény szolgál tanulságul arra, miként lehet a drága ajándék helyett egy mosolyt, egy simogatást, egy régóta halogatott telefonhívást, haragosainknak megbocsátást, szüleiknek szófogadást, testvérünknek egy rajzot, nagyszüleinknek egy kedves kézzel írott levet adni.

„Akkor a Szikramanók visszaadják az ajándékainkat, s felizzó fényükkel még szebbé világítják az ünnepet, a Karácsony Szelleme pedig mosolyogva a szívünkbe költözik.” – fejeződik be a mesés történet.

Az előadás különlegessége volt, hogy a közönség soraiban jelen voltak a Hazafelé Nevelőszülői Hálózat gyermekvédelmi szolgálat munkatársai az ország minden részéről. Nevelőszülők és gyermekeik a Fővárosi Nagycirkusz vendégei voltak.

A „Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban” című előadás december 31-ig várja a közönséget Budapesten a Fővárosi Nagycirkuszban.